…ha a lelkünk, főleg az érzelmeink rendben vannak,akkor minden szervünk egészségesen működhet!
“Ha a császár rendben van, akkor a mesterek elégedettek.” Természetesen itt az érzelmek uralkodójáról, császáráról, vagyis a szívről van szó. Ennek a 3 ezer éves üzenetnek a megfejtésével eljuthatunk a mondat lényegéhez, tehát ahhoz az alapszabályhoz, hogy ha a lelkünk, főleg az érzelmeink rendben vannak, akkor minden szervünk elégedetten, egészségesen működhet. A szív érzelme az [...]
Homlokcsakra mint “harmadik szem” működésének segítői
A klasszikus hindu felfogás szerint a homlokcsakra a lélek székhelye, vezérli a koncentrációt, az intuíciót, és a meditatív képességeket. A harmadik szem irányítja a nevetést, a homlokcsakra egyik legfontosabb feladata az, hogy tudjunk nevetni magunkon. Színe: az indigókék, ásványai: opál, zafír, lapis, kvarc, turmalin, azurit, kalcit. Helye: a homlok közepe, a két szemöldök között. Feladata: [...]
Masszázs csontkovácsolással
A csontkovácsolás hatása elsősorban az energiarendszer kiegyensúlyozásában rejlik. A gyógymasszázs és csontkovácsolás az izmok fellazításával, nyomásával, nyújtásával a szabad energiaáramlást igyekszik biztosítani. A gyógymasszázs és csontkovácsolás együttes alkalmazásának különleges sajátossága egyéb technikákkal szemben, hogy a terapeuta a kezét, könyökét, lábát használja az élettani pontok masszírozása, nyomása, kimozgatása során. A gyógymasszázs és csontkovácsolás rendkívüli hatékonyságát, a [...]
A csontkovácsolás hatása a TOROKCSAKRÁRA
A torokcsakra a pajzsmirigyet irányitja, amely az anyagcseréért felelős, továbbá befolyásolja a helyes értékítéletet. Ha jól működik nem félünk kimondani az érzelmeinket. Elhelyezkedése: A torok magasságában lévő kis mélyedésben van ahol a nyak a törzzsel, a mellcsonttal találkozik. Hozzárendelt mirigy: pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy. Szimbóluma: a tizenhat szirmú lótuszvirág benne a lefelé mutató háromszögben található körrel. A [...]
Az ízületek kezelése masszázzsal, csontkovácsolással
A csontkovácsolás az egészség megtartásának és a betegségek és a fájdalmak enyhítésének hatékony gyógymódja. A csontkovácsolással kezeljük az akupunktúrás pontokat és a meridiánokat is. A mozdulatokkal nyújtjuk az energiaáramlás mentén az izmokat, szöveteket, hogy elérjük a feszültségek oldódását. Ezzel megteremtjük a feltételeit a betegségek gyógyulásának. Törődjünk magunkkal többet, ne várjuk meg amíg a problémák , [...]